Katonai korrupció robbantotta ki a legújabb ukrán botrányt: eltűntek a hadseregnek szánt pénzek

2025. június 17. 18:14

Ezúttal is a hadsereget sikerült megrövidíteni.

2025. június 17. 18:14
null

Jelentős méretű korrupciós ügyet lepleztek le az ukrán nyomozóhatóságok Lviv megyében, amely a hadsereg számára történő technikai eszközbeszerzésekhez kapcsolódik – számolt be a Nyugat-ukrajnai Katonai Ügyészség nyomán a Magyar Nemzet. Becslések szerint az ukrán államot a korrupciós ügyben mintegy 64 millió hrivnyás (körülbelül 600 millió forintos) kár érte a szabálytalan közbeszerzési eljárás miatt.

A nyomozás során négy katonai vezető, valamint egy magáncég tulajdonosa és menedzsere ellen merült fel a korrupciós gyanú. A katonák ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés, míg a feltételezett civil elkövetők ellen bűnrészesség miatt indult eljárás.

A vád szerint egy ezredes volt az értelmi szerzője annak a módszernek, amellyel egy előre meghatározott vállalat győzhetett a 2024 szeptembere és októbere között zajló közbeszerzési eljárásban. A tendert eleve úgy alakították, hogy csak a kívánt szállító nyerhetett rajta. A folyamatba más katonatiszteket és a cég képviselőit is bevonták.

Ennek következtében az állami költségvetést 64 millió hrivnyás kár érte.

A hatóságok házkutatásokat tartottak az érintettek lakóhelyein és az érintett cég irodáiban, ahol bizonyítékokat foglaltak le. Az ügyben továbbra is folytatódik a nyomozás.

Ahogy korábban a Mandiner  is beszámolt róla, egyáltalán nem ez volt az első eset, hogy korrupcióra derült fény az ukrán haderő berkeiben.

Nemzetközi szinten is nyílt titok, hogy a probléma rendszerszintű, az amerikai kormányzat nemrég szóvá is tette, hogy épp a hadsereg a visszaélések egyik fő színtere.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Facebook

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Titi
2025. június 17. 20:45
A mintaállam, tele ma született báránnyal! A becsület példaképei, nincs korrupció, kényszersorozás, és a nagyfejszék is a fronton harcolnak a kölykeikkel együtt!!
linkeloe
2025. június 17. 20:37
Ha bőröndben, akkor törvényes....
NokiNokedli
2025. június 17. 20:32
Kispályás ukránok. PfizerUrsi milliárdokat tapsolt el, de euróban! ...és még Lölőnek is jelenthetnek.
mi-egy-nagy-vibralo-tojast-hasznalunk-2
2025. június 17. 20:13
Ááá... 1.5 millió euro. Apró kis morzsa, ennnek ezerszerese, sőt, annál messze több tűnt el a hohol pokolban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!